2012. március 29., csütörtök

Sapi díszítés

gobelin varró tűvel :)
  Az egyik ismerősömnek küldtem hajpántot, és többféle virágot, hogy tetszése szerint váltogathassa. Így kell őket felvarrni: A levélkéket a helyükre tesszük, majd a plusz fonalat, amit  hagyunk mikor befejezzük a munkát, egy tompa végű tűbe fűzzük. Kétféleképp lehet felvarrni. Az első: Az első öltést a lezáró szembe öltjük,  és innen  fércelő öltésekkel vissza megyünk a levél "gerincéig" . Innen ugyanígy felfércelünk a levél csúcsáig, majd az ott lévő fonalat lehúzzuk, és a tűben lévővel össze csomózzuk. A másik lehetőség, hogy a levél oldalait körbe öltögetjük, és mikor a gerinc alsó részéhez érünk, ugyanúgy folytatjuk mint az előzőnél. A virágoknál érdemes arra gondolni, hogy ha cserélni akarjuk, nem hagyunk plusz ráhagyást, hanem  szín azonos hímző vagy varró cérnával öltögetjük a helyére. Ezt könnyebb észre venni, és elvágni, ha  virágot cserélünk. Szóval  itt mindkét lehetőség  adva van. A lényeg, hogy a virág közepét körbe öltögetve rögzítsük.
    
Ide jó lesz :)



első változat, szélen nincs rögzítés


középen varrunk



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése