2011. január 30., vasárnap

tányér a baba házba:-)

Mint ígértem, ma baba tányérokat fogok bemutatni. Mivel sajna az étkészlet nálunk a baba házban is fogyó eszköz(meg sem mertem mondani, hogy portörlésnél levertem és eltapostam...), így merészet gondolva ennek is neki láttunk. A gond ott van,. hogy ezt a minta anyaga miatt az általam használt gyurmából nem lehet kivitelezni. Kis szerencsével ha akad otthon levegőre száradó gyurma, probléma megoldva, ha nem, hamarosan nyíló meska boltomban reális áron bárki hozzá juthat a tányérokhoz. A gombhoz hasonlóan ebből is egy darab alap anyag kinyújtásával kezdünk, de a minta méretének megfelelően, ennek nagyobb lesz a területe, és én 1-1,5milis vastagra nyújtom.


A minta tányért ráteszem, és késsel közbevágom, ezt nem szívesen bízom a gyerekre, de a nagyobbak is szerephez jutnak még :-)



Ezzel már a nagyok is boldogulnak, nagyjából középre helyezve a minta aljára simogatjuk a gyurmát, ügyelve, hogy a közepénél minél kevesebb levegő maradjon.











ezután csak annyi a dolgunk, hogy hagyjuk meg száradni. Nálunk annyival van föl gyorsítva  a folyamat, hogy a konvektoron száradnak ki.
















Itt a félkész mű, a sötétebb foltok a száradással együtt tűnnek el.










A száradásnak köszönhetően nyom nélkül lecsusszannak a tányérkák, itt még jól látszik, hogy a belsejük nem száradt ki teljesen.














Jól látható a külső és a belső közti különbség.

















A  száradással egy ütemben készíthetjük a következő darabokat, majd akril festékkel tetszés szerint dekorálhatjuk őket.  A lapos tányérokat is ezzel a módszerrel lehet készíteni. Végeredményként olyan keménységű kis tányérokat kapunk, minta cserépből lennének.









Elnézést az utolsó kép nem lett túl szép...

2011. január 29., szombat

Beszerzés

Nos, miután úgy gondolod, hogy vagy olyan talpra esett(miért ne lennél?) hogy belevágj, már nem is lesz olyan nehéz mint hinnéd. Az egész olyan mintha csak főznél:
1;kitalálod mit szeretnél
2;megnézed, mi kell hozzá
3;felméred az otthoni készleteid
4;összeírod mire van szükséged
Az utolsó pontnál kiderül, hogy mi az ami nincs otthon, így azt összeírod, és irány a bolt! Javaslatokat várok, hogy ki minek örülne a legjobban! Ma a kiegészítők egyik leggyakrabban használt tárgyának készítését mutatom be, ez pedig a gomb.








 Ha s.k. szeretnél csinálni, javaslom a süthető gyurmát. Én ebből vágok egy k.b. 5mm-es kört, amit 2-3 milire kinyújtok, és egy filctoll kupakjával kiszaggatok. A lyukakat 0.75-ös horgoló tűvel szúrom, majd egy kis sütő papírra téve a gyurma csomagolásán szereplő utasítás alapján kisütöm. Elég kiadós, így a maradékból sok apró tárgyat el lehet készíteni. Holnap tányért csinálunk, és várom az ötleteket, ki milyen ruhát szeretne a játék babának készíteni! Üdv:Adél

Mindent a gyereknek(?)

Ma már tele vannak a boltok a készen kapható babákkal, és a hozzájuk tartozó ezernyi féle kiegészítővel. Anno rég letűnt gyermekkoromban egy "igazi" barbie-ért egy szatyornyi játékot cseréltem el, mert a mattel termék akkoriban nem volt elérhető a 3 lánygyereket nevelő családok számára. Na én elértem magamnak:-) Addigra már természetesen megtanultam kötni, mert mama Fürge ujjak magazinjaiban voltak a babához való leírások, és igen, addigra már kölcsön kértem a szomszéd lány húgának babáját, hogy hétvégén velem legyen maminál, és ruhát kössek neki, amit a megállapodás szerint megtarthatott, amiért nagylelkűen elvihettem a "Szindit". Hát így kezdődött...Mára a gyerekeim örökölték meg az évek alatt összevásárolt babákat, és a nagy lányommal együtt fogunk nekik ruhákat és egyéb jó kis cuccokat készíteni. Mert hát minek megvenni, mikor abból a pénzből rengeteg anyagot vehetünk, és meg is varrhatjuk?? Remélem sok jó ötletet adhatok  a hozzám hasonló anyukáknak.